A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidéki lét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidéki lét. Összes bejegyzés megjelenítése

7/01/2016

29. Harmadik képmontázs

Odakinn ugyan meleg van, de árnyékos helyen délelőtt 11-ig tudtam dolgozni.
Akkor sem a meleg, hanem a fáradság és egy kis éhség hajtott befelé a házba.

Voltam a napon is pár órát. Aszalni való barackot szedtem ami nem túl érett és nem is zöld. A mégsem odavaló részeket eltávolítottam belőle a maggal egyetemben.
A magokat kiraktam a közvetlen napsütésre száradni - jó csemege lesz belőlük, aminek hasonlít az íze a manduláéra és a dióéra.


Íme a szárítás első órái:
Barack aszalás - 3 óra után.


Reggel az első dolgom volt kiszedni a fokhagymát. Aztán jött a megpucolása. A végeredmény:
Lepucolt fokhagymák száradnak.


Érik már az első paradicsom:
Pirosodó paradicsom.


A tetvek eltűntek a bodzáról és a termés sem látta kárát:
Szép bodzatermés várható.


 Már hüvelyesedik a futóbab. A vörös színű virágok színes babot, míg a fehér virágok fehéret jelentenek esetemben.
Színes futóbab


A fügebokrom már javában növeszti a terméseit. Az érés augusztus második felétől fog kezdődni a jelek alapján.
A zöld fügécskék előbukkantak.


Még 3-4 hét és beérik a vöröshagyma:
Érik a hagyma.


A savanyításra szánt kései uborka a jó meleg idő és az eső miatt 3 nap alatt kibújt a földből.
Egy kerek hét leforgása után így néznek ki:
Kései uborka vetés.


Lesz csemege kukorica szép számmal. A lenti képen a második vetés egyedei láthatóak. Ezen kívül van egy korábbi első és egy későbbi harmadik vetés is. Emiatt egy kerek 5 héten át csemegézhetek  és száríthatok csemege kukoricát.
Kezd érni a kukorica.







Végül pedig egy praktikus konyhai zöld hulladék gyűjtő megoldást mutatok be, mégpedig a sajátomat.
Egy örökölt 80'-as évekbeli műanyag kuka egy kukás zsákkal kombinálva tiszta, kényelmes komposztnak való zöld hulladék gyűjtést tesz lehetővé.


Lelassult a blog frissítése a sűrű napjaimnak köszönhetően, de itt hagyni nem fogom.
Jelenleg a növénytermesztés (kicsiben és nagyban) teendői foglalnak le, mert valamiből élni kell.

6/20/2016

28. Antikvár könyvajánló

Zöldell a vidék, érik a barack, töltődik a spájz... itt a nyár!

A bőséges borsószüret, gyomlálás, nagy esőzések és némi házfelújítás után új bejegyzéssel jelentkezem.

A felújítás miatti pakolás közben került elő az alábbi két könyv.
A maguk műfajában igazi enciklopédiának számítanak és elmúltak már 30 évesek.

1000 kérdés és 1000 válasz a ház körüli állattartásról és Házikerti kézikönyv


Goda Irén - 1000 kérdés és 1000 válasz a ház körüli állattartásról (1975):

Ez a könyv az állattartásról való tudnivalókat, praktikákat, a feldolgozást, a keltetést, a nevelést, a tartás feltételeit és az akkori TSZ rendszer sajátosságait mondja el kérdezz - felelek stílusban.

Nincsenek benne képek, csak néhány illusztrációs rajz. Helyette viszont ott van a tömény tartalom olykor történetekkel vegyítve.




Képek a könyvből:

Nagy témakört fed le a könyv.


Nagyon igaz. A sonka velős csontja szokott először avasodni, aztán a szalonna és legvégül a hús. A megfelelő szárítófüst alkalmazása esetében az egész füstölt sonka 2-3 évig is eláll. Csak a külső, elszíneződött réteget kell levágni.
A tyúkok érzékeny állatok. Például ha egy kicsit hidegebb van már nem tojnak annyi tojást.
Ezen kívül a disznók is elropogtatják héjastól a fáról hozzájuk lehulló diókat.
A nyulak oda vannak a zöld növényekért. Különösen a sárgarépa, petrezselyem, a lucerna, a borsó, a kukorica, gyermekláncfű és a zeller leveleit szeretik


Házikerti kézikönyv (1985):

Minden ami a házi kerttel és növényekkel kapcsolatos.
Vetés, gondozás, ültetés, felszedés, tartósítás, betárolás, metszés, növényvédelem, fajtánkénti ismérvek, táblázatok, hasznos tudni valók, ötletek, színes és fekete-fehér fényképek, szép grafikák és rengeteg felhalmozott tudás jellemzi ezt a könyvet.

Néhány kép:

A könyv tartalma több szerzőtől származik. Ez jótékonyan hatott a könyv tartalmára is.
Van itt befőzés, aszalás, illetve lekvár és szörpkészítés is.
A borkedvelőkre is gondoltak.


Egy-egy növényt hosszan jellemez a könyv.

A kerti fűszernövényekről is vannak információk.
Metszési útmutató.
A szőlővel kapcsolatos rész igen hosszan taglalja a tudnivalókat.



Aki háztáji gazdálkodásban gondolkodik - legyen az háziállat és/vagy kerti növény - az ebből a két könyvből sok mindent tanulhat..

A növényvédelmi és higiéniai leírások pár helyen már elavultnak számítanak a két könyvben, de ezt  leszámítva nagyon hasznos olvasmányok.

Antikváriumokban időnként felbukkan mindkét könyv, ezért érdemes résen lenni ha a beszerzésük a cél.

6/12/2016

27. A vidék szépségei

A vidéki létnek megvannak a maga szépségei, amelyek mindig jó kedvre derítik az embert.

Állatok:

Az utóbbi években megszaporodtak az énekes madarak és mintegy alapdalt adnak a kinti levegőnek a csicsergéseikkel, füttyeikkel, kopácsolásukkal, kelepelésükkel és számos más hangból komponálva.

Az utóbbi 5 évben jelentek meg nagy számban újra a feketerigók.
Néha már sárga rigót is lehet látni egy-egy magaslati ponton.
Van a közelben egy magasra nyúló fenyőfa.
A legfelsőbb ágára szokott ráállni egy feketerigó és fütyüli a különböző szólamait.
Miközben szünetet tart, a távolból már hallható egy másik rigó füttyválasza.

Igazi természetfilmeket idéző hangokat lehet errefelé hallani késő délutánonként.
Ekkor tucatnyi madár a hallatja a hangját a különböző fajokból.

A gólyák kelepelése, a fecskék csicsergése, a varjúk károgása, a seregélyek visítása és galambok turbékolása betölti a mindennapokat.

Épp a mai napon volt egy meglepő találkozásom a lenti képen látható szitakötővel, aki egy kukorica levelén húzta meg magát - valószínűleg - a kora reggeli vihar viszontagságainak következtében.

Szitakötő a kukorica levelén.










Visszatérve a földre, rengeteg más élőlény felbukkanása tapasztalható évszaktól függően.
Ősszel számos sündisznóval szoktam találkozni.
A vakondok jelenléte mindennapos, de főleg a szántás után aktivizálódnak.
Szöcskék és tücskök is vannak szép számban, főkét kinn a legelők és a nádasok környékén.
Olykor találkozok méteres siklókkal, akik szinte hangsebességgel tűnnek el a szemem elől. :)

Gyíkokból akadnak óriási, ránézésre 25-30 cm hosszúságú példányok, főként lakot területen kívül. Kisebb testvéreik rendszeres látogatói szoktak lenni a kertnek és a füves területeknek.


Növények:

Errefelé nincsen kötelező gyepesítés vagy hasonlók.
Az nő meg az utcán ami csak akar.
Jellemzően útifüvek és szép virágú gyógynövények szoktak megnőni az ilyen zöldterületeken.
Van ott lándzsás útifű, százszorszép, gyermekláncfű, útifű, moha, egyéb útifüvek, porcfű, lóhere és még számos növényfaj.

Fákból itt szerencsére akad szép számmal. Nincs is olyan ház amely fa nélkül árválkodik.
A főúton például óriási, 15-20 méter magas fák sorakoznak.
Gyümölcsfa pedig minden második háznál akad, ha nem az utcán akkor a telken belül.


Épített örökség:

Fennmaradt rengeteg gyönyörű mementóul szolgáló ház és épület.
A templom, a régi varroda, a könyvtár, az iskola, a hivatal, kb. 400 különféle építési technológiával formával épült vályogház.

Emlékműből és szoborból is van tucatnyi alkotás.


A hangulat:

Elég csak kimenni az utcára.
Fák, madárcsicsergés, tágas utcák, szellősen épített házak, virágoskert néhol, érdekes-változatos épületek sora, nyugodt környezet és a zsúfoltság teljes hiánya.
Leírni persze nehezen lehet azt a bizonyos érzést ami azt embert itt átjárja