Több mint egy hónapja nem jelentkeztem új bejegyzéssel.
Ennek okait a Fórumon egyrészt már részleteztem.
A nyár a feltöltődés időszaka - tartja a mondás és jelen esetben ez illik is rám.
Kell az embernek egy szünet olykor, hogy átértékelhesse az élet nagy dolgait és önmagát is.
Jelen esetben ez történik. Önmagam akarok lenni és az utamat igyekszek járni.
Az ember minden 11. földi évében (11; 22; 33; 44; stb.) történik egy lényeges fordulat, ami megváltoztatja. Így, a 23-t majd egy éve taposván pont egy ilyen változást élek át.
Szeptember folyamán várható a 31. bejegyzés.
Addig is Kellemes Időtöltést Kívánok!
8/24/2016
7/18/2016
30. Az indigó Z generáció
Íme, elérkezett a 30. bejegyzés a blog időfolyamán egy több mint 2 hetes kihagyás után.
Ez alkalomból egy rendhagyó részben elmélkedő hangvitelű írást készítettem.
Központban továbbra is a kreativitás áll. Azon belül a mostani gyerekek.
Ez alkalomból egy rendhagyó részben elmélkedő hangvitelű írást készítettem.
Központban továbbra is a kreativitás áll. Azon belül a mostani gyerekek.
Van egy nagyon
látványos folyamat (nem csak) Magyarországon.
Az én időmben minden
osztálynak meg voltak a csínytevői. Műveltünk kisebb, olykor
pedig nagyobb őrültségeket.
Mi vagyunk az Y
generáció(kb. az 1980-95-ig születettek), akik még játszottak az
utcán a többi gyerekkel. Ment a grundfoci, az aki bújt aki nem, az
ugróiskola, az adj király katonát, homokvár építés és sok
minden más.
Otthon részt vettünk
az ügyes-bajos házimunkákban és aztán ismerkedtünk a tűzzel, a
vízzel, az elektromossággal és lenyúltunk ezt-azt a házból a
bungaló berendezéséhez.
Az általános
iskolában felettünk járók még bevállalósabb csínytevéseket
követtek el.
Az alattunk járókon
már látszódott valami. Valahogy egy kicsit másként viselkedtek
mint mi az ő korszakukban.
Aztán elballagtunk és
ezért nem hallottunk azóta a mostani általános iskolás
gyerekekről.
Akinek van fiatalabb
testvére az nyilván igen.
Aztán jött egy
osztálytalálkozó, hosszú évek után először.
Ekkor volt alkalmunk
beszélgetni a mostani iskolásokról.
A volt osztályfőnökünk
jelenleg is osztályfőnöki posztot tölt be, ezért első kézben
tudott beszámolni arról, hogy milyen rendesek a mai diákok,
nincsen magatartás problémájuk. A kreativitásuk viszont nem jár
toppon. A csínytevésekhez sem értenek, a Facebook használata
pedig már alap dolog a mindennapjaikban.
Valami eltörött talán
bennük? - Nem. Elő sem bújt.
A gyerekkorukat
jóformán az internet és a TV mátrix világában töltik.
Megszűntek a korlátok!
A kapitalizmusnak hála(?), a modern információs technikai eszközök
már a 2-3 évesek számára is elérhetőek. A gondos szülő persze
nem akar lemaradni ezekről, így minél előbb beszerzi ezeket a
gépeket. Legyen szó táblagépről, okos telefonról, számítógépről
- a mindent vagy semmit elve érvényesül.
Szóval nekiállnak
pötyögni a képernyőn az ennivaló pöttöm emberpalánták.
Manapság mindezt már 6 éves korára a gyerekek kb. 50%-a aktívan
teszi(városi környezetben még magasabb ez az arány).
Pont az a bizonyos "jó
dolgos" időszak nagy része veszik el emiatt: amikor a gyerek
tele van ötletekkel, gondolatokkal, kérdésekkel, tanulási és
megismerési vággyal, felfedező mentalitással és mindezeket
teljes energiával és odaadással végzi(már ha hagyják).
A TV-ről(legfőképpen),
a számítógépről, az okos telefonokról, a táblagépekről és
az ehhez hasonló eszközökről tudni kell, hogy a használatuk
közben a felhasználója agyi aktivitásának frekvenciája
lesüllyed az Alfa tartományba. Ebben az állapotban igen nagyra nő
a befogadóképessége az agynak, ami erősen hat a tudatalatti és a
tudat fejlődésére egyaránt.
Ebben az állapotban
könnyebben elhiszi az ember az "eléje rakott"
információkat, legyen az igaz vagy hamis.
Ez a gyerekekre
veszélyes különösebben, mert náluk még nincsenek meg azok a
mentális védelmi vonalak amelyek egy átlag felnőttet
többé-kevésbé megvédenek a manipulációtól.
Tehát nézi a gyermek
naphosszat a TV-t, az internetet és óránként akár 100 reklámot
is megtekint ezáltal. Az Alfa állapotban lévő gyerek pedig
különösen fogékony ezekre a fogyasztásra ingerelő reklámokra.
A fogyasztáson kívül
még azt is megmondják egy szemrebbenés nélkül a reklámarcok,
hogy miként öltözzenek, miben higgyenek, mi a jó nekik, mit
érezzenek, mit egyenek, mitől lesznek menőek, milyen a tökéletes
ember és összegezve miként legyél jó fogyasztó.
Mindeközben meredten
bámulják a képernyőt az üveges tekintetükkel. Ekkor már
Alfában vannak.
A gyermek egy idő után
első számú hobbiként, majd mindennapos hosszú órákon át tartó
rutinszerű elfoglaltságként tekint a TV nézésre és az
internetezésre.
Ezáltal már meg is
történnek az első lépései társadalomtól való
elszeparálódásnak, mégpedig egy steril környezetbe ahol nem vagy
alig érik külső ingerek.
Aztán jön a közösségi
médiába(Facebook, Twitter) való regisztráció. Ezt követi az
online társkereső, mivel nem ismerkedett meg korábban a szomszéd
gyerekekkel, méghozzá azért mert volt jobb dolga időközben, ami
nem más bolt mint szörfölni a digitális felhőkön.
Ezek által ők már a
virtuális világban növesztik gyökereiket, elhanyagolva a valóban
értékes/megfogható fizikai világot.
Szóval van egy
többé-kevésbé homogén Z generáció(megközelítőleg az
1996-2010-ig születettek), akiket alig ért valamilyen szélsőséges
inger a való világban(nyilván vannak kivételek). Nincsen sokuknak
érzéke arra, hogy felismerje a mögöttes ás hátsó szándékokat.
Éppen ezért könnyebben manipulálhatóak.
Nem lehet, hogy éppen
valakiknek pontosan ez a célja? Amikor már az írott szó is
elhalni kezdett néhány országban, mert a kézzel való írást sem
oktatják bizonyos iskolákban jelenleg. Ahelyett ott van a
kapitalizmus egyik csodája, a táblagép.
Bezzeg régen pala
tábla és palavessző voltak az elfogadott írásoktatási eszközök.
Hová jutottunk?!
Átgázoltunk a
sztyeppén és épphogy elkezdtük érzékelni, hogy a mocsár nem
olyan stabil mint amilyennek látszódott a távolból.
Elvesztik a gyerekek
lassan az összes eszközt a kreativitásuk kiélésére.
Csupa ötösből áll
lassan az ellenőrző füzetük, de mit ér mindez ha az élet
leckéit nem tanulják meg.
Időközben mát
felnőttek számára is elkezdtek színezőkönyveket gyártani, mert
sokak annyira kreatív munkát végeznek, hogy idejük és erejük
alig marad, hogy egy kreatív programot kitaláljanak maguknak.
Ezeket a
színezőkönyveket(amelyek tényleg jók) azért hozták létre,
mert az emberekben sok a feszültség és jó feszültségoldó a
színezés. A feszültség pedig alapvetően kreativitás kiélésének
hiányában alakul ki, amelyet saját magam is megtapasztaltam már.
Ha már oktatásnál
tartunk... Az iskola mire készíti fel manapság a gyerekeket? Nem
másra mint az életben,
a rendszerben
történő elhelyezkedésre.
Egy
felprogramozható egységnek tekinti a kapitalista rendszer már a
fiatal egyént is.
Mindez
pedig oda vezet, hogy az életre nem készítik fel a gyerekeket,
hanem csak a rendszerszintű gondolkodást sulykolják beléjük,
sok-sok a legtöbbeknek felesleges sallanggal körítve.
Így
aztán nem is csoda, hogy teljesen letaglózva összeomlanak, amikor
"életük szerelme" szakít velük miután jól kihasználta
őket.
Átverhetők
pénzügyileg. Rájuk
tukmálnak se perc
alatt pár felesleges biztosítást, mert a kezed biztosan elfog
törni és baleseted is lesz az utazásaid során. Otthon meg fog
égetni a kenyérpirító, mert a lecsökkentett óraszámú technika
órákon erre a munkavédelmi részre már nem jutott idő -
legalábbis ezt próbálja nekik
sugallni a kedves és
meggyőző női munkatársak
a biztosítóktól.
Nem
baj. Fizet majd a biztosító. Minden 100. ember esetében, a többit
meg zsebre rakja, mert sikerült bepaliztatni az emberkéinket azzal,
hogy elültették a félelem magvait az elméjükben.
Ha
az illető félreteszi a biztosításra szánt pénzt készpénz
formájában egy biztos helyre, akkor nem bukhatja a befektetett
pénzt. Ha mégis, akkor már összeomlott a világgazdaság.
Emberünk
emelet még becsületes fogyasztó lévén mindig lépést tart a
divattal, a technológiai fejlődéssel és beszerez minden e-péniszt
növelő kacatot, amit aztán büszkén mutogat majd a közösségi
hálón óriási mosoly közepette.
Az
ipari konglomerátumok betalálnak a célba, amikor is sikeresen
ültetik az ő termékükre irányuló birtoklási vágyat a
fogyasztóba. Igen. A cégek többsége nem vesz emberszámba minket
embereket, hanem csak "fogyasztók" vagyunk, egy adat a
számítógép képernyőjén, egy szám az éves jelentésben, amit
a befektetők nyálcsorgatva várnak rendszerint.
Szóval
a gyermeket ezerféle képen tudják támadni, ha a szülői és a
környezete ezt hagyja.
De
mégis miben tudnánk segíteni az ifjú Z generációt, a művész
lelkű indigó gyermekeket (illetve most már a /többségében/ 2010
után született Alfa generációt)?
Például:
-
Tudatos neveléssel.
Kezdetben
(első 3 év) foglalkozzunk annyit gyermekünkkel, amennyit tudunk.
Később
már legyen ideje egy kicsit egyedül lenni, legyen társaságban
eltöltött idő, közös játék, kirándulás a szabadban, a
szokásostól olykor eltérő napi rutin és sok sok türelem.
Emellett
biztosítani kell a gyerekeknek a kreativitása kiélésének
lehetőségét.
Hadd
rajzoljon, firkáljon tele lapok sokaságát, a homokozó
kihagyhatatlan, vagy amit éppen szívesen csinál.
Tudnia
kell emellett még nélkülözni dolgokat (nem egyből kapja meg az
áhított új játékát) és a türelem se legyen idegen neki.
Fontos
emellett még a szellemi kreativitásuk kiélésének biztosítása.
Hadd képzeljenek el, álmodozzanak amiről akarnak. Ez persze csak
úgy fog menni, ha a számítógép származékoktól távol tartjuk
őket - ha más nem legalább pár óra erejéig a napi szabadidejük
alatt.
Ha
mégsem könnyű a teljes elszakadás, akkor kellenek legalább a
heti 1 napon megtartott technológiamentes napok.
Ilyenkor
mindenki a háztartásban hanyagolja a szórakoztató elektronikai
eszközöket.
Előkerülnek
a társasjátékok és emellett számos kreatív elfoglaltságot
lehet ilyenkor végezni.
-
Szűréssel.
Minél
több reklámtól távol kell tartani a gyerkőcöt. A legjobb ha
eltűnik a lakásból a TV.
Ehelyett
marad a számítógép egy MVPS hosts fájl(Windows esetén) +
ADBlock Plus reklám blokkoló böngésző bővítménnyel
megspékelve.
Az
okos telefonokra és táblagépekre (Android) is van már
reklámblokkoló szoftver.
Az
okos TV-kre nem véletlenül nem lehet ilyen szoftvert találni.
-
A szeme láttára történő veszekedés határozottan rombolja az
önbizalmát.
A
tisztelt szülőknek éppen ezért kell megtalálniuk a közös
nevezőt és egymáshoz idomulniuk egy egészséges mértékig. A
gyerekek ezt megérzik, ezért a békés családi légkör
kiegyensúlyozottabb gyermeket is jelent. Egy válás - legyen az
írott, kimondott vagy hallgatólagos - megcsonkított
gyermekfejlődést eredményez. Erre száz és száz példát látni
az életben(kivételek itt is vannak, de erre nem érdemes építeni).
Szó
mi szó - napjaink gyermekei sokkal több odafigyelést igényelnek
mint korábban bármikor, mivel számos negatív tényező leselkedik
rájuk.
A
hagyományos elesések és zúzódások kellenek a gyereknek de, hogy
a folyamatos információs terrornak nem érdemes őket kitenni, az
biztos.
A
gyerek ahogy felnő, úgy fog egyre kevesebb odafigyelést igényelni
ilyen szempontból, ha már az elejétől fogva kellő odafigyeléssel
és odaadással gondoskodunk róluk.
A
gyerkőcök ezáltal sokkal szabadabban tudnak majd a későbbiekben
élni és nem okoz majd nekik akkora traumát egy felmerülő
nehézség, mint egy ilyen szempontból elhanyagolt fiatalember
esetében szokott lenni az.
Az indigó generációnak fontos szerepe lesz az aranykor eljövetelében - ezt csak halkan teszem hozzá így az írásom végén.
Ezt
a hosszúra sikerült bejegyzést inkább elgondolkodtatónak, mint
szakmai színvonalú írásnak szánom.
7/01/2016
29. Harmadik képmontázs
Odakinn ugyan meleg van, de árnyékos helyen délelőtt 11-ig tudtam dolgozni.
Akkor sem a meleg, hanem a fáradság és egy kis éhség hajtott befelé a házba.
Voltam a napon is pár órát. Aszalni való barackot szedtem ami nem túl érett és nem is zöld. A mégsem odavaló részeket eltávolítottam belőle a maggal egyetemben.
A magokat kiraktam a közvetlen napsütésre száradni - jó csemege lesz belőlük, aminek hasonlít az íze a manduláéra és a dióéra.
Íme a szárítás első órái:
Reggel az első dolgom volt kiszedni a fokhagymát. Aztán jött a megpucolása. A végeredmény:
Érik már az első paradicsom:
A tetvek eltűntek a bodzáról és a termés sem látta kárát:
Már hüvelyesedik a futóbab. A vörös színű virágok színes babot, míg a fehér virágok fehéret jelentenek esetemben.
A fügebokrom már javában növeszti a terméseit. Az érés augusztus második felétől fog kezdődni a jelek alapján.
Még 3-4 hét és beérik a vöröshagyma:
A savanyításra szánt kései uborka a jó meleg idő és az eső miatt 3 nap alatt kibújt a földből.
Egy kerek hét leforgása után így néznek ki:
Lesz csemege kukorica szép számmal. A lenti képen a második vetés egyedei láthatóak. Ezen kívül van egy korábbi első és egy későbbi harmadik vetés is. Emiatt egy kerek 5 héten át csemegézhetek és száríthatok csemege kukoricát.
Végül pedig egy praktikus konyhai zöld hulladék gyűjtő megoldást mutatok be, mégpedig a sajátomat.
Egy örökölt 80'-as évekbeli műanyag kuka egy kukás zsákkal kombinálva tiszta, kényelmes komposztnak való zöld hulladék gyűjtést tesz lehetővé.
Lelassult a blog frissítése a sűrű napjaimnak köszönhetően, de itt hagyni nem fogom.
Jelenleg a növénytermesztés (kicsiben és nagyban) teendői foglalnak le, mert valamiből élni kell.
Akkor sem a meleg, hanem a fáradság és egy kis éhség hajtott befelé a házba.
Voltam a napon is pár órát. Aszalni való barackot szedtem ami nem túl érett és nem is zöld. A mégsem odavaló részeket eltávolítottam belőle a maggal egyetemben.
A magokat kiraktam a közvetlen napsütésre száradni - jó csemege lesz belőlük, aminek hasonlít az íze a manduláéra és a dióéra.
Íme a szárítás első órái:
Barack aszalás - 3 óra után. |
Reggel az első dolgom volt kiszedni a fokhagymát. Aztán jött a megpucolása. A végeredmény:
Lepucolt fokhagymák száradnak. |
Érik már az első paradicsom:
Pirosodó paradicsom. |
A tetvek eltűntek a bodzáról és a termés sem látta kárát:
Szép bodzatermés várható. |
Már hüvelyesedik a futóbab. A vörös színű virágok színes babot, míg a fehér virágok fehéret jelentenek esetemben.
Színes futóbab |
A fügebokrom már javában növeszti a terméseit. Az érés augusztus második felétől fog kezdődni a jelek alapján.
A zöld fügécskék előbukkantak. |
Még 3-4 hét és beérik a vöröshagyma:
Érik a hagyma. |
A savanyításra szánt kései uborka a jó meleg idő és az eső miatt 3 nap alatt kibújt a földből.
Egy kerek hét leforgása után így néznek ki:
Kései uborka vetés. |
Lesz csemege kukorica szép számmal. A lenti képen a második vetés egyedei láthatóak. Ezen kívül van egy korábbi első és egy későbbi harmadik vetés is. Emiatt egy kerek 5 héten át csemegézhetek és száríthatok csemege kukoricát.
Kezd érni a kukorica. |
Végül pedig egy praktikus konyhai zöld hulladék gyűjtő megoldást mutatok be, mégpedig a sajátomat.
Egy örökölt 80'-as évekbeli műanyag kuka egy kukás zsákkal kombinálva tiszta, kényelmes komposztnak való zöld hulladék gyűjtést tesz lehetővé.
Lelassult a blog frissítése a sűrű napjaimnak köszönhetően, de itt hagyni nem fogom.
Jelenleg a növénytermesztés (kicsiben és nagyban) teendői foglalnak le, mert valamiből élni kell.
6/20/2016
28. Antikvár könyvajánló
Zöldell a vidék, érik a
barack, töltődik a spájz... itt a nyár!
A bőséges borsószüret,
gyomlálás, nagy esőzések és némi házfelújítás után új
bejegyzéssel jelentkezem.
A felújítás miatti
pakolás közben került elő az alábbi két könyv.
A maguk műfajában igazi
enciklopédiának számítanak és elmúltak már 30 évesek.
1000 kérdés és 1000 válasz a ház körüli állattartásról és Házikerti kézikönyv |
Goda Irén - 1000
kérdés és 1000 válasz a ház körüli állattartásról (1975):
Ez a könyv az állattartásról való tudnivalókat, praktikákat, a feldolgozást, a keltetést, a nevelést, a tartás feltételeit és az akkori TSZ rendszer sajátosságait mondja el kérdezz - felelek stílusban.
Nincsenek benne képek, csak néhány illusztrációs rajz. Helyette viszont ott van a tömény tartalom olykor történetekkel vegyítve.
Képek a könyvből:
Nagy témakört fed le a könyv. |
A tyúkok érzékeny állatok. Például ha egy kicsit hidegebb van már nem tojnak annyi tojást. |
Ezen kívül a disznók is elropogtatják héjastól a fáról hozzájuk lehulló diókat. |
A nyulak oda vannak a zöld növényekért. Különösen a sárgarépa, petrezselyem, a lucerna, a borsó, a kukorica, gyermekláncfű és a zeller leveleit szeretik |
Házikerti
kézikönyv (1985):
Minden ami a házi kerttel és növényekkel kapcsolatos.
Vetés, gondozás, ültetés, felszedés, tartósítás, betárolás, metszés, növényvédelem, fajtánkénti ismérvek, táblázatok, hasznos tudni valók, ötletek, színes és fekete-fehér fényképek, szép grafikák és rengeteg felhalmozott tudás jellemzi ezt a könyvet.
Néhány kép:
A könyv tartalma több szerzőtől származik. Ez jótékonyan hatott a könyv tartalmára is. |
Van itt befőzés, aszalás, illetve lekvár és szörpkészítés is. |
A borkedvelőkre is gondoltak. |
Egy-egy növényt hosszan jellemez a könyv. |
A kerti fűszernövényekről is vannak információk. |
Metszési útmutató. |
A szőlővel kapcsolatos rész igen hosszan taglalja a tudnivalókat. |
Aki háztáji gazdálkodásban gondolkodik - legyen az háziállat és/vagy kerti növény - az ebből a két könyvből sok mindent tanulhat..
A növényvédelmi és higiéniai leírások pár helyen már elavultnak számítanak a két könyvben, de ezt leszámítva nagyon hasznos olvasmányok.
Antikváriumokban időnként felbukkan mindkét könyv, ezért érdemes résen lenni ha a beszerzésük a cél.
6/12/2016
27. A vidék szépségei
A vidéki létnek
megvannak a maga szépségei, amelyek mindig jó kedvre derítik az
embert.
Állatok:
Az utóbbi években
megszaporodtak az énekes madarak és mintegy alapdalt adnak a kinti
levegőnek a csicsergéseikkel, füttyeikkel, kopácsolásukkal,
kelepelésükkel és számos más hangból komponálva.
Az utóbbi 5 évben
jelentek meg nagy számban újra a feketerigók.
Néha már sárga
rigót is lehet látni egy-egy magaslati ponton.
Van a közelben egy
magasra nyúló fenyőfa.
A legfelsőbb ágára szokott ráállni egy
feketerigó és fütyüli a különböző szólamait.
Miközben
szünetet tart, a távolból már hallható egy másik rigó
füttyválasza.
Igazi természetfilmeket
idéző hangokat lehet errefelé hallani késő délutánonként.
Ekkor tucatnyi
madár a hallatja a hangját a különböző fajokból.
A gólyák kelepelése,
a fecskék csicsergése, a varjúk károgása, a seregélyek visítása
és galambok turbékolása betölti a mindennapokat.
Épp a mai napon volt
egy meglepő találkozásom a lenti képen látható szitakötővel,
aki egy kukorica levelén húzta meg magát - valószínűleg - a kora reggeli vihar viszontagságainak következtében.
Szitakötő a kukorica levelén. |
Visszatérve a földre, rengeteg más élőlény felbukkanása tapasztalható évszaktól függően.
Ősszel számos
sündisznóval szoktam találkozni.
A vakondok jelenléte
mindennapos, de főleg a szántás után aktivizálódnak.
Szöcskék és tücskök
is vannak szép számban, főkét kinn a legelők és a nádasok
környékén.
Olykor találkozok
méteres siklókkal, akik szinte hangsebességgel tűnnek el a szemem
elől. :)
Gyíkokból akadnak
óriási, ránézésre 25-30 cm hosszúságú példányok, főként
lakot területen kívül. Kisebb testvéreik rendszeres látogatói
szoktak lenni a kertnek és a füves területeknek.
Növények:
Errefelé nincsen
kötelező gyepesítés vagy hasonlók.
Az nő meg az utcán
ami csak akar.
Jellemzően útifüvek
és szép virágú gyógynövények szoktak megnőni az ilyen
zöldterületeken.
Van ott lándzsás
útifű, százszorszép, gyermekláncfű, útifű, moha, egyéb
útifüvek, porcfű, lóhere és még számos növényfaj.
Fákból itt
szerencsére akad szép számmal. Nincs is olyan ház amely fa nélkül
árválkodik.
A főúton például
óriási, 15-20 méter magas fák sorakoznak.
Gyümölcsfa pedig
minden második háznál akad, ha nem az utcán akkor a telken belül.
Épített örökség:
Fennmaradt rengeteg
gyönyörű mementóul szolgáló ház és épület.
A templom, a régi
varroda, a könyvtár, az iskola, a hivatal, kb. 400 különféle
építési technológiával formával épült vályogház.
Emlékműből és
szoborból is van tucatnyi alkotás.
A hangulat:
Elég csak kimenni az
utcára.
Fák, madárcsicsergés, tágas utcák, szellősen épített
házak, virágoskert néhol, érdekes-változatos épületek sora,
nyugodt környezet és a zsúfoltság teljes hiánya.
Leírni persze nehezen lehet azt a bizonyos érzést ami azt embert itt átjárja
6/08/2016
26. Fülhallgató fejlesztések
Már közel 1 évtizede használok fülhallgatókat a számítógéphez és
az mp3-hoz, ezáltal időközben
megtapasztaltam a fülhallgatók gyenge pontjait.
Ilyen például a
kábelek megtörése, szakadása, a felirat lekopása és gyenge
minőség esetén a fülhallgató szétesése.
Próbáltam már pár
megoldást és ezek közül kettő kerül itt bemutatásra amit
jelenleg nagy megelégedéssel használok.
Tipikus hiba, hogy 1-2
év aktív használat után lekopik a felirat a fülhallgató
végéről, így van pár eset amikor fordítva kerül bele a
fülünkbe.
A középkategóriás
fülhallgatóknál már feltűnik ilyenkor a fülhöz nem illeszkedő
forma.
Így vagy úgy, egy
egyszerű és ingyenes megoldással ezen lehet segíteni.
Annyit kell tenni, hogy
egy 3-5 cm hosszúságú kábel összefogó drótot kell rátekerni
az egyik(nálam a bal) fülhallgató vezetékére.
Ez így rátekert drót
tapintással történő fülhallgató azonosítást is lehetővé
teszi, tehát a gyengén látóknak is kedvező ez a megoldás.
Ez a megoldás
alkalmazható fejhallgatók esetében is ugyanilyen módon, csak ott
kicsit hosszabb drótot kell alkalmazni.
A másik kellemetlenség
amit nemrég megszüntettem, az a kábel y elágazásnál történő
túlfeszítése, tekeredése.
Ez a túlfeszítő erő
akkor érvényesül, amikor az ember berakja fülébe és
szétválassza a sokszor összetekeredő kábeleket.
Ehhez egy kisebb
tejgumit használtam, amit a piaci zöldségfélék zöld száruknál
fogva történő kötegeléshez használnak. A vastagabb postás gumi
ugyanúgy alkalmas erre a célra.
Az a lényeg, hogy
tejgumi és ne befőttes gumi legyen, mert ez utóbbi gyorsan megadja
magát.
Persze ha csak befőttes
gumi van otthon akkor az is megfelel jobb híján.
A tejgumi két oldalát
ráhurkoltam a két vezetékre és rászorítottam ahogy lehetett.
Így nem csúszik ki
belőle a vezeték.
A két kábel
összetekeredése ezzel a módszerrel majdnem teljesen megszűnt.
Ehhez még hozzájárul
az is, hogy nem kell gondolkodjak, hogy melyik fülembe rakjam be az
adott fülhallgatót(az előbbi megoldás miatt), így nem tekergetem
azokat össze-vissza.
Ez a megoldás ugyanúgy
alkalmazható fejhallgatók estében is.
Íme:
A házilag továbbfejlesztett fülhallgató. |
A gumi és a kötöződrót
színe a lehetőségünk és ízlésünk szerint változtatható.
A jelöléshez használt
drót színe jobb ha elüt a fülhallgató vezetékének színétől,
így megkönnyítve a távolból történő vizuális azonosítást.
A kivitelezés minősége
is tovább javítható.
Ráadásként ezekkel a
megoldásokkal pár másodperc idő is megtakarítható, így több
idő marad az aktuális feladatra (és a szórakozásra :) )
koncentrálni.
Nem kell többet a
fülhallgató végét lesni, hogy most melyik a balos, melyik a
jobbos hangszóró és az y utáni kábelrész kibogozásával sem
majd bajlódni.
Ráadásul optimális
esetben ingyen van az egész.
Ezek a megoldások alkalmazhatóak fül és
fejhallgatóhoz, legyen az telefonhoz, számítógéphez, laptophoz,
táblagéphez vagy a többi kütyühöz való hangszórópár.
6/04/2016
25. Második képmontázs
Esővízgyűjtés,
egyszerűen:
Néhány régi 100%-ban UV álló (és 100%-ban kimosott) vegyszeres hordó a célnak megfelel. Erősebb és tartósabb mint az ABS műanyagok. |
A bodzafa védi a komposztdombot a gyors kiszáradástól:
A bodzafa tűző napsütéstől, ezáltal a kiszáradástól védi a komposzt dombot. |
Szárad a gyermekláncfű
és a lestyán:
Felhős időben is megszáradnak 3-4 nap alatt a levelek és a szárak. |
Szárad a hagyma is:
A hagyma nem szárad valami gyorsan, alakul lassacskán. |
A sonka már száraz és
törhető:
Üvegbe rakás előtt álló sonka darabok. |
Az ifjú barackfa
védelme a kutyáktól:
Egy régi gyerekjáróka fém vázára tyúkháló került rádrótozásra, majd kihelyezésre került. |
5/28/2016
24. Hogyan lehet hűvösebb nyáron a lakás?
Hamarosan eljönnek a tartós 30C fok feletti hőmérsékletű időszakok, a legtöbb házon belül nem mással mint a túlságosan felmelegedett légtömegekkel együtt.
Ezt felmelegedést viszont jelentősen lehet csökkenteni.
Alább felsorolok
tucatnyi tippet és információt, amelyek segíthetnek(ha alkalmazva vannak) mérsékelni
a felmelegedést:
-
Lehet klímát használni, de pont ezek fogják egyszer túlterhelni
a villamos hálózatot, ezért kerülendő a használatuk.
A villamoshálózatot nem kismillió klímaberendezés egy időben való működtetésére méretezték. |
Egy 2 KW
teljesítményen üzemelő klíma megközelítőleg 20 db átlagos 3 éves korú PC
energiafogyasztását produkálja és hatékonysága sem a legjobb.
- Ehelyett van egy
90%-ig zöld megoldás: egy rossz klímaberendezés beltéri
egységét kell rákötni egy a kútból vételezett
vízkörre. A kútból szivattyú segítségével jön fel a
hideg víz, keresztül megy beltéri egység hűtőradiátorán és a
meleg víz egy hordóba gyűlve tökéletes locsolóvizet ad.
Közbe kell iktatni
víztartályokat gravitációs átfolyással, mert egy szivattyú
vízhozamára nincsen szükség.
Egy hidrofor esetébe
nincs ilyen gond, de akkor nyomás biztosabb rendszert kell építeni
és egy csappal szabályozni az átfolyó víz mennyiségét.
- Van egy zárt
rendszerű víztakarékos megoldás is:
Ekkor egy légmentesen
zárható hordót kell rakni egy hideg pincébe (vagy elásni a
földbe), majd az alsó és a felső részére kell fúrni egy-egy
lyukat és a megfelelő csatlakozókkal csatlakoztatni egy-egy tömlőt
hordóhoz, amit aztán meg kell tölteni vízzel.
Egy klíma beltéri
egységére rá kell kötni a két tömlő véget úgy, hogy a hordó
alsó részéből áramoljon egy szivattyú segítségével a víz a
klíma felé. A klímából kifele áramló víz pedig a hordó felső
részéhez jusson el a tömlőn át.
- A hordóban rétegeződik
a víz, a melegebb víz mindig a tetején van, az alja pedig
kellemesen hideg - ezt meg lehet figyelni például egy esővízgyűjtő
tartálynál.
A hordó az anyagától
függő gyorsasággal fogja átadni a környezetének a meleget.
A talajba leásott
változat hatékonyabban adja le a hőmérsékletet mint a pincei
levegővel érintkező változat.
- Az
alumínium keretű/tokozású ablakok/ajtók
nyáron a meleget, télen pedig a hideget engedik be a lakásba,
ezért lecserélendőek fa(a legjobban szigetelő és
természetes anyag), esetleg műanyag
nyílászárókra.
Az új generációs
3 üvegrétegű ablakok és ajtók hatékonyabban tartják meg a
lakás hőmérsékletét.
- Ha a ház keletre,
délre és nyugatra néző ablakaihoz (vagy akár a fal mellé)
lombhullató fákat/gyümölcsfákat, szőlőlugast, borostyánt,
futórózsát, magasra futó aszparáguszt, hajnalkát és hasonló
árnyékoló tulajdonságú növényeket ültetünk, akkor fokokban
mérhető hőmérséklet csökkenés lesz tapasztalható az
árnyékolás miatt.
Olcsóbb mint a
reluxa, a redőny vagy a spaletta és szemet gyönyörködtető, zöld
növények látványa nyugtatólag hat az emberre.
Ennek a háznak háznak a nyugati oldala diófákkal van árnyékolva. |
Egy másik ház keleti oldala ringló szilvafákkal megoldott árnyékolással. |
- A lakás
körbeszigetelése (fal, födém) sokat javít a hőtartáson.
- Az elhanyagoltabb
házfalak esetén egy egyszerű vakolás is javít a hőtartáson.
- Régi típusú
magas, 3,5 m-es légterű (vályog) lakások esetében a padlóhoz
közel mindig van egy hidegebb légréteg. Egy alacsonyabb ágyon
vagy matracon aludva könnyebb lesz álomra hajtani a szemünket.
- A nappalnál
hidegebb éjszakák során kell szellőztetni, napközben is
lehet ilyen módon levegőt cserélni, de akkor csak nagyon rövid
ideig, vagy ha a helyzet úgy kívánja meg a tovább.
- Egy talajkollektor
segítségével a kintinél páraszegényebb és hidegebb
(15-20 C fok) levegőhöz juthatunk. Csak egy kis
ventilátor kell az üzemben tartásához.
Ehelyett a hideg
pincéből a lakótérbe vezetett szigetelt légcsőn keresztül
bejuttatott levegő is megfelel.
- Az ablakok és az
ajtók huzatmentesítése öntapadós szivacsos szigetelőcsík
segítségével kifizetődő megoldás.
Ez télen kinn tartja a
hideget, nyáron a meleget és a por-, illetve a zajterhelést is
jelentősen csökkenti.
Arra kell
vigyázni, hogy a lakás ne maradjon friss levegő ellátás nélkül.
Ajtószigetelés öntapadós szivacs szigetelőcsíkkal. |
- A falakon,
ajtótokok mentén található repedéseket beglettelve tovább
csökken a hőáramlás a kinti és benti klíma között.
- Az
energiatakarékosabb eszközök sokszor töredék energiát
fogyasztanak az elavult 10-20 éves gépekhez képest és
kevésbé melegednek ami nekünk most fontos tényező.
Egy villanybojler
esetén nem érdemes cserén gondolkodni pusztán a fejlettebb
technológia miatt, ott nem történt sok fejlődés, csak a
szigetelés lett vastagabb.
- Napközben a
spaletta becsukása, a redőny leengedése, a függöny behúzása,
napellenző lecsukása, ... sokat javít a belső hőmérsékleti
értékeken. Egyszerűen, fokokban mérhető a felmelegedés
csökkenése.
- Ilyen irányban
érdemes elindulni az elektromos eszközök terén:
Balról jobbra az
alacsonyabb energiafogyasztás felé halad a felsorolás.
- Képcsöves TV >
Plazma TV, LCD Led TV (nincs túl sok különbség köztük) > nem
használunk TV-t, hanem elég a számítógép.
- Hagyományos izzó
> halogén izzó > kompakt fénycső > LED diódás
világítótestek(LED izzónak is nevezik).
- A PC
tápegységének hatékonyabbra cserélése azonnal csökkenti a
hőtermelést és az energiafelhasználást. Egy
átlagos gépben manapság 80PLUS tanúsítványú tápegység
található. Ezt egy 80PLUS Gold minősítésű példányra
lecserélve 8-15 %-kal csökken a PC hőtermelése, ami jótékonyan
hat a villanyszámlára is.
Számítógép
tápegység minősítései hatékonyság alapján: 80 PLUS (80%
hatékonyság 50% terhelés esetén) > 80 PLUS Bronze (85%) >
80 PLUS Silver (89%) > 80 PLUS Gold (92%) > 80 PLUS Platinum
(94%) > 80 PLUS Titanium (96%)
- A villanyrezsó
indukciós lapra való lecserélése átlagosan 30%-kal csökkenti a
hőtermelést és az elektromos energia felhasználást.
- Képcsöves monitor
> CRT monitor > LCD monitor fénycsöves háttérvilágítással
> LED háttér világítással ellátott monitor(ilyenek az utóbbi
3 évben kiadott monitorok).
- A hűtőszekrény
és a fagyasztóláda felelős sok esetben az elektromos eredetű
melegedés nagy részéért.
Minél vastagabb a
hűtőgép szigetelése, annál kevesebb energiát használ ami
kevesebb hőtermeléssel is jár.
- Érdemes
páraelszívót felszerelni és beüzemelni, mert a főzéskor
keletkező gőz és meleg levegő így nem ragad benn a konyhában.
Alternatíva erre, ha
reggel vagy esetleg este készül el a meleg étel, ha gyorsan
elkészíthető ételeket készítünk, salátázunk, hidegételt
(pl.:uborkaleves) készítünk.
Itt van már a
bográcsozás, sütögetés és grillezés fő szezonja is(télen is
lehet, én szoktam is). Ezeket kint végezzük egyébként is, így
nem melegszik a ház emiatt sem.
Ahol van hely, ott
ki lehet alakítani egy lakótéren kívüli nyári konyhát is.
Ezáltal nem házban fűtjük a levegőt a melegebb hónapok idején.
- A villany bojler, HMV
tartály és a gázos bojler minél távolabb van a hálószobától,
annál jobb.
Az előbbi kettő
esetében a 10 - 15 cm-es szigetelés vastagság az optimális
minimum ha nem akarjuk, hogy a lakást melegítse feleslegesen a
meleg víz hője.
- Ablaktörlést,
takarítást, porszívózást, portörlést és a mosást érdemes
reggel vagy estefelé végezni, mert ilyenkor jobb szellőztetni és
kevésbé fárad el az ember.
A lista folytatható
tovább a hőhidak csökkentésével, a hővisszanyerős
szellőztetéssel, az apróbb, de hasznos praktikákkal, mint például
a páramentesítés és sok mással ami nem került bele a listába.
Úgy gondolom,
hogy sikerült nagy vonalakban körbejárnom témát és tippeket adnom a ház
hűvösen tartására.
Kánikula idején is hűvös lakást kívánok mindenkinek!
5/24/2016
23. Hatékony PC - Optimalizálás
Vidéken élek,
biciklivel járok és nekem senki se mondja, hogy a PC-d úgy a
lehető legjobb ahogy a jelenlegi állapotában van... :)
Mér előtte megvettem az új GTX 750-es videokártyát:
Félretéve
a vidéki rendszergazda kockagyerek mondókáját, egy számítógépen
mindig lehet valamit jobbá és hatékonyabbá tenni. Ehhez pedig
csak szélsőséges esetben kell alkatrészt cserélni.
Például egy Nvidia
GTX 460 vagy 560-as videokártyát érdemes lecserélni egy GTX
960-as verzióra, mert több mint dupla teljesítményt nyújt és
sokkal energia hatékonyabb, ami a villanyszámlán is érződni fog.
Volt
egy ilyen GTX 460-as videokártyám amin tavaly túladtam:
A Gigabyte GTX 460-as videokártya jól szolgált, de egyre kevésbé felelt meg a céljaimnak - így mennie kellett. |
Mér előtte megvettem az új GTX 750-es videokártyát:
Az új Gigabyte GTX 750-es nem volt egy hatalmas előrelépés teljesítmény tekintetében, de a fogyasztása fele a régi kártyának. |
Ennek
köszönhetően csökkent a konfigurációm energia fogyasztása és a
teljesítmény is nőtt érezhetően.
Viszont
növelni lehet a gép(PC) teljesítményét, illetve csökkenteni a
fogyasztását alkatrész csere nélkül is.
Ehhez
érdemes megtenni a következő lépéseket:
-
Az operációs rendszer beállításait kell finomhangolni - igények
szerint,
-
Lecsatlakoztatni a nem használt perifériákat,
-
A monitor fényerejét lecsökkenteni az optimális szintig - ennek a
mértéke személy függő,
-
Számítógép belső portalanítása, kábelrendezés, amiről már
szó volt a 20-as bejegyzésben,
-
BIOS/UEFI felületen átnézni a beállításokat,
-
Új operációs rendszer beszerzése. Ez alatt a Linux verziókat
értem. Például egy Linux Peppermint rendszer tökéletesen
megfelel internetezésre(Chromium/Firefox), filmnézésre(VLC),
szövegszerkesztésre(Libre Office). Számítógépes játékok
viszont többségében nem futnak rajta, habár már töredezik a jég
a Steam OS-el az élen.
A
viszonylag kis pénzes alkatrész cserélő/módosító megoldásra
néhány példa:
-
A hűtés fejlesztése újrapasztázással, új hűtőblokk
beszerelésével, ventilátor cserével, esetleg új gépházzal,
-
A leggyengébb alkatrész cseréje (a szűk keresztmetszet), ami
visszafogja a gép teljesítményét, ez jellemzően a merevlemez
szokott lenni. Egy merevlemezes meghajtó helyett egy SSD meghajtóra
telepített rendszer az előbbihez képest villámgyors gép és
programindítást eredményez,
-
Egy játék futtatására használt PC esetében a videokártya
szokott lenni a leggyengébb láncszem. Persze van olyan helyzet
amikor a kis RAM memóriaméret, az 1 vagy 2 magos processzor vagy
maga a régebbi technológia (architektúra) korlátozza a géppel
elérhető teljesítményt.
Az elkövetkező
bejegyzés sorozat az általam is használt megoldásokat fogja
bemutatni.
Kitérek majd a
bejegyzésekben a fentebb említett dolgokra és olyanokra is
amelyekről ebben a vázlatban nem volt szó.
- HTTPS titkosított adatátviteli protokoll alapértelmezetté vált. A HTTP ezentúl csak akkor működik, ha a böngésző vagy az eszköz nem HTTPS kompatibilis.
- Az egyszerre megjelenített bejegyzések számát lecsökkentettem 3-ra, mert a nagy képek miatt csak feleslegesen foglalja le a sávszélességet és lassabban töltődik be az oldal.
- A gyakran olvasott bejegyzések gyűjteménye ezen túl nem jelenik meg. Helyette ott van a blogarchívum.
- Az oldal mobilváltozatát bekapcsoltam, hogy mobil eszközökről gyorsabb legyen a blog megjelenítése és a mobilinternetet sem terheli annyira..
- Kihelyezésre került egy oldalmegjelenítés számláló.
- Saját készítésű kedvencek ikont kapott a blog.
- Mostantól optimalizált felbontásban és méretben kerülnek fel a képek.
- Egyéb stilisztikai változtatások lettek alkalmazva.
Szolgálat közlemény:
A blog átesett időközben némi optimalizáción, ami érinti a biztonságot, a teljesítményt és a megjelenést is:- HTTPS titkosított adatátviteli protokoll alapértelmezetté vált. A HTTP ezentúl csak akkor működik, ha a böngésző vagy az eszköz nem HTTPS kompatibilis.
- Az egyszerre megjelenített bejegyzések számát lecsökkentettem 3-ra, mert a nagy képek miatt csak feleslegesen foglalja le a sávszélességet és lassabban töltődik be az oldal.
- A gyakran olvasott bejegyzések gyűjteménye ezen túl nem jelenik meg. Helyette ott van a blogarchívum.
- Az oldal mobilváltozatát bekapcsoltam, hogy mobil eszközökről gyorsabb legyen a blog megjelenítése és a mobilinternetet sem terheli annyira..
- Kihelyezésre került egy oldalmegjelenítés számláló.
- Saját készítésű kedvencek ikont kapott a blog.
- Mostantól optimalizált felbontásban és méretben kerülnek fel a képek.
- Egyéb stilisztikai változtatások lettek alkalmazva.
5/21/2016
22. Leselejtezett hűtőgépek hasznosítása
Előbb-utóbb minden
háztartásban megadja magát a hűtőgép úgy, hogy már nem
érdemes javítani (pl. elszivárog a hűtőközeg, a gáz).
Ekkor jön a mizéria,
hogy mi legyen az elromlott gépezettel.
A legtöbb esetben a
tárolási funkciót még be tudja tölteni a szekrény része.
Először is meg
kell szabadítani az elektronikától, a
kompresszortól(légkompresszorként lehet továbbra is használni),
a hátsó hűtőrácstól, a kiálló csövektől és a
termosztáttól(ha nem hibás, akkor másik hasonló hűtőhöz jól jöhet mint cserealkatrész).
Ezek után a
szekrényrészt le lehet festeni, ha úgy kívánja meg a látvány.
Az eredeti polcokkal
szép tárolószekrény válhat belőle:
A rendszerváltáskori hűtőszekrény jelenleg szárított növényeket tárol leginkább. |
A gyógyfüveknek
előnyös tárolóhely, mert a hűtőszekrény véd a
páralecsapódástól, a fényt nem ereszti be és a hőingadozást
is mérsékli.
Egy műhelyben általában elfér egy ilyen Lehel 70e hűtőszekrény és még a tetejére is lehet pakolni akár egy oszlopos fúrót is. |
Itt már nem a
leghatékonyabb a helykihasználás, mert kellett ebből a
szekrényből egy polc a gyógynövényes hűtőszekrényhez
A hűtőládákból
is jó tároló válhat és akár még kutyaház is:
Leselejtezett hűtőláda új élete szigetelt kutyaházként. Egy festés már ráfér. :) |
Ez utóbbi először is
le lett csupaszítva - ami a hűtést egykor végző rendszert
illeti, majd egy nagy vágókoronggal ellátott flexel ki lett vágva
a kutyabejáró.
Az alsó lemezt lehajtogattam, hogy a kutya be tudjon könnyen menni.
Ez a hűtőláda típus
ventilátorral hűtötte a hűtőközeget, ezért a hűtőládákra
jellemző alsó "lépcső" nincs a fagyasztótérben. Ezért
egy nagytestű kutya is kényelmesen elfér benne.
Télen előnyös ez a
megemelt kutyalakótér, mert a hidegebb levegő nehezebben jut be a
házikóba.
Ilyenkor egy régebbi
lábtörlő is le van lógatva a bejárat elé, hogy nehezebben
hűljön ki a házikó.
Nyáron pedig nem kell a meleg betonon feküdnie a kedvenc négylábúnak.
Itthon a német
juhász kutya előszeretettel bújik bele a téli hideg és a nyári
meleg idején is.
Meg is tud fordulni
benne.
Továbbá,
fiókos aszalógépet is lehet készíteni az elromlott hűtőből.
Egy sörkollektorral kombinálva nagy teljesítményű aszalógép
válhat egy ilyen, régi hűtőalkalmatosságból.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)