Kreatív Élet Vidéken
A cím azt sugallja, hogy vidéki
a blog írója – nem is alaptalanul. :)
Az életemhez, életmódomhoz fog nagyrészt kapcsolódni az itt közzétett tartalom.
Kreatív életfelfogásom
van, szeretek változtatásokat eszközölni a fizikai és lelki szinten
egyaránt.
Szeretni való környezetet
igyekeztem kialakítani az elmúlt néhány év során a
háztájékomon.
Külön örömmel tölt el
amikor ránézek egy-egy általam létrejött dologra.
Szeretem amit és ahogyan
létrehozok.
Ötletet szoktak adni
emberek, az internet, régi könyvek, régi építmények, régi
eszközök, a természet vagy éppen a kutyáim is.
A teremtés örömét
mindenkinek meg kell ismernie!
Amikor teremt az ember akkor
éli meg mélyebben az életét.
Teremthetünk barátságot,
szerelmet, jó példát, de használati tárgyakat, építményeket,
kertet és kánikulában árnyékot adó diófát is ültethetünk.
Egy balkonládában
termesztett zöldellő fűszernövény vagy egy citromfa is épp
olyan teremtés mint a kertművel csak kicsiben.
Sok apró lépéssel eljut
az ember a park gondozáshoz, közösségi kerthez vagy a saját
veteményeséhez.
Ugyanez a helyzet egy mély barátság
esetében is. Lassan alakul, fokozatosan, mígnem összecsiszolódik a két fél.
A barkácsolási kedv sem
két nap alatt alakul ki, hanem ahogy az idő folytán ráérez az
ember.
Idővel viszont beérik a munka gyümölcse. Íme egy élő példa, a citromfám első termésével:
A Kreatív Élet Vidéken
blog elindult, megosztja ezentúl a nagyvilággal az írója
gondolatait, tapasztalatait és aktuális témákat is részletezni
fog.
Szívesen veszem a téma javaslatokat, mert elsősorban az Olvasókért jött létre ez a blog.
Szívesen veszem a téma javaslatokat, mert elsősorban az Olvasókért jött létre ez a blog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése