12/27/2015

11. Csicsóka

Mostanság kezd újra ismerté lenni ez a különleges növény, ami a - felhasználás szempontjából – krumpli elődje volt, itt Magyarországon.

Több fajtája is létezik. 
Van vöröses héjú,világos héjú, nemesített(burgonyához hasonló formájú) és nemesítetlen(gyömbérhez hasonló formájú).

A csicsóka nagy előnye, hogy kevés gondozással termeszthető és kevés a kártevője.

Sokoldalúan felhasználható növény. Levest, pürét, chipset, ... lehet készíteni belőle.
Én leginkább nyersen fogyasztom.
Meg eszik olyan jószágok is mint pl. a nyulak és a sertések.
A csicsóka kiszáradt szárával könnyű begyújtani a kályhába és komposztnak is kiváló.
A napraforgó rokon növénye, a szára és a virágzata szinte ugyanaz, csak a csicsókának a gyökérzónájában fejlődik a csicsóka gumó.



Ráadásul a csicsókát elég csak egyszer elültetni. Aztán ivartalanul(gumóval) szaporodik.
A rokonom kertjében már ott van 50 éve lassan és köszöni szépen jól van.
Az sem baj ha benövi a tarack vagy az útifűfélék, mert a csicsóka még ezeket is elnyomja idővel.

Igazi városi legénykéknek való növény, mert gyakorlatilag önfenntartó.
Annyi a macera vele, hogy csak ősztől tavaszig szedhető és hogy ki kell ásni.
A szára megnő 2-4 méter magasra is, a környezeti feltételektől függően.
A szára tavasztól őszig nő és zöldell. Ősszel kezd elszáradni.

Ültetése bokrokba történik.
Az hogy milyen távolságra vannak a bokrok, az csak a csicsóka méretére lesz hatással.
10 cm mélyre, 40 cm sortávolságra és 30 cm-es tőtávolságra érdemes rakni.

Viszont ha csak pár négyzetméter szabad hely van, akkor be lehet sűríteni, akár egy sarokba is,. A lényeg hogy érje a nap és az eső.
Csatornakifolyók közelébe is lehet telepíteni, mert szereti a vizet.

Az itthoni erősen agyagos itthoni talajban sem okoz neki gondot a csapadékosabb idő, pedig a fészer mellett van ahova lefolyik a víz a tetőről.

Beszereztem az egyik boltból nemesített csicsókát, majd kiderül, hogy mi lesz belőle.

Amikor kiszedésre kerül a csicsóka akkor érdemes visszarakni valamennyi közepes méretű gumót ugyanabba az ágyásba és le van tudva az ültetés a következő évre.
A csicsóka télálló, nem fagy ki ha van rajta legalább 5-10 cm földréteg.

Talajtakarást is érdemes készíteni a csicsókára, mert védi a kiszáradástól, a fagytól és a gilisztákat is oda vonzza. Illetve a gyomok számát is le lehet csökkenteni ezáltal.

Mit is mondjak..., okkal nevezik a csicsókát a szegény ember burgonyájának.
Rá szolgált erre a jelzőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése